2024.04.16., kedd - Csongor
Székesfehérvár: 5o - 8o
Az ország 19 megyéjében

Mert és akart nagyot alkotni

| 2022. július 29. - 22:14
Mert és akart nagyot alkotni
Katonai tiszteletadás mellett koszorúzták meg Szent László szobrát, László napján a Prohászka ligetben. A lovagkirály már életében legenda lett, halála után csodákat tulajdonítottak neki.

A lövészkatonák védőszentjére az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred szervezésében emlékeztek hétfőn délelőtt. A történelmi zászlók bevonulása után az ünnepi beszédeket követően katonai tiszteletadás mellett koszorúzták meg Szent László mellszobrát, amelyet Schwalm László adományozott Székesfehérvárnak.

A hagyományoknak megfelelően az Ezred mellett, a Székesfehérvári Egyházmegye, valamint Székesfehérvár Önkormányzata és a Fejér Megyei Önkormányzat közösen tisztelgett Szent László emléke előtt.

Igazi példakép 

Spányi Antal püspök beszédében kiemelte, hogy a Szent Király igazi példaként szolgál ezer év távlatából is a ma embere számára.

„Hiszem, hogy aki életében mer és akar nagyot alkotni, mer és akar hőssé válni, az megkapja azt az erőt, hogy azzá is váljon. Szívből kívánom, hogy Szent László király előtt fejet hajtva, az ő példája inspiráljon bennünket mindannyiunkat, hogy a magunk helyén tudjuk megtenni azt, amit tőlünk követel most és itt az ország és a nemzet."

– mondta a püspök.

A Székesfehérvári Önkormányzat sajtóközleménye szerint Garas László vezérőrnagy hangsúlyozta, László királyt a nép avatta szentté, már jóval az egyházi procedúra előtt. A bátor László megnevezésből a katonák védőszentje lett, a „Szent László, segíts!” csatakiáltással nevének oltalma alatt vonultak csatába a magyar seregek, még a második világháborúban is.

Székesfehérvár Önkormányzata nevében Róth Péter alpolgármester, a Székesfehérvári Járási Hivatal nevében pedig Dancs Norbert hivatalvezető helyezett el koszorút Simon László kormánymegbízottal közösen. Együtt koszorúzott Spányi Antal megyés püspök és Garas László vezérőrnagy is. Ugyancsak elhelyezték az emlékezés koszorúit a társ fegyveres testületek és rendvédelmi szervek, a történelmi egyházak, felekezetek, a honvédség és a honvédelem ügyét támogató civil szervezetek vezetőit, képviselői is.

Csodás gyógyulások 

Szent László szentté avatását III. Béla kezdeményezte halála után 100 évvel. III. Celesztin pápa az ő kérésére két bíborost küldött, hogy a király nagyváradi sírjánál történt csodákat felülvizsgálják. Miután több csodás gyógyulás szemtanúi lehettek, egy égi jel végképp meggyőzte az olasz "csodaszakértőket": pontosan 830 évvel ezelőtt, 1192. június 27-én, déltájban a váradi székesegyház fölött fényes csillag gyúlt ki, s ott lebegett a magasban két órán át.