2024.04.15., hétfő - Anasztázia, Tas
Székesfehérvár: 15o - 17o
Az ország 19 megyéjében

Orosz-kínai csúcs: Putyinnak tetszik a kínai béketerv, de azért megfenyegette a Nyugatot

frisshirek.hu | 2023. március 21. - 19:00
Orosz-kínai csúcs: Putyinnak tetszik a kínai béketerv, de azért megfenyegette a Nyugatot

Megkezdődött Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök hivatalos csúcstalálkozója kedden a Kremlben. A két államfő zárt ajtók mögött folytatott négyszemközti megbeszélését szűk körű eszmecsere követte. Putyin hangoztatta"Úgy véljük, hogy a Kína által előterjesztett béketerv számos rendelkezése összhangban van Oroszország megközelítésével, és alapul szolgálhat a békés rendezéshez, amikor a Nyugat és Kijev készen áll majd erre" - mondta az orosz vezető, de hozzátette: "Azonban egyelőre nem tapasztaltunk ilyen készséget részükről." Oroszország kénytelen lesz reagálni, ha a kollektív Nyugat nukleáris összetevőt tartalmazó fegyvereket vetne be – figyelmeztetett az MTI beszámolója szerint az orosz elnök.

A szűk körű megbeszélésen a Kreml tájékoztatása szerint orosz részről részt vett Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese, Szergej Lavrov külügyminiszter, Jurij Usakov és Makszim Oreskin elnöki tanácsadók, Igor Morgulov pekingi nagykövet, Elvira Nabiullina jegybankelnök, Dmitrij Sugajev, a szövetségi katonai és technikai együttműködési szolgálat elnöke, Jurij Boriszov, a Roszkozmosz vezetője és Valerij Fagyejev, az Emberi Jogi Tanács vezetője.

Hétfőn a két államfő nemhivatalos megbeszélése - a vacsorával együtt - mintegy négy és fél órán át tartott. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője ezekről csak annyit árult el, hogy

"nagyon részletes eszmecsere, komoly beszélgetés"

folyt.

A keddi hivatalos programot állami vacsora zárja, a korábbi tájékoztatás szerint üzletemberek részvételével, amelyen hivatalos köszöntők hangzanak majd el.

Putyin: Oroszország képes kielégíteni Kína energiaigényét

Az orosz üzleti szféra képes kielégíteni Kína növekvő energiaigényét, akár a megkötött, akár az egyeztetés alatt álló szerződések keretében - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a kínai hivatali partnerével, Hszi Csin-pinggel, és a szűkkörű delegációk körében lefolytatott hivatalos tárgyalásokat követően.

A kibővített küldöttségek tárgyalásának a nyilvánosság előtt zajló kezdetén az orosz államfő közölte, hogy egyeztették a Mongólián keresztül megépítendő Szibéria Ereje-2 gázvezeték gyakorlatilag összes paraméterét, amely évi 50 milliárd köbméter földgázt fog szállítani.

Bejelentette, hogy kétoldalú munkacsoport felállítását tervezik az északi hajózási útvonal tranzitpotenciáljának fejlesztésére. Putyin szerint

Oroszország támogatja a nemzeti fizetőeszközökben való elszámolás kiterjesztését,

és kész jüanalapú kereskedelmet folytatni az ázsiai, afrikai és a latin-amerikai országokkal. Elmondta hogy az orosz-kínai kereskedelem kétharmada jelenleg nemzeti valutában zajlik.

Moszkva támogatta a Sanghaji Együttműködési Szervezeten belüli sportszövetség létrehozását. Minderre az olimpiai mozgalom átpolitizálása miatt van nagy szükség, hiszen a nyugati országok megkísérlik a sportot nyomásgyakorló eszközként használni.

Putyin elmondta, hogy a szűkkörű megbeszélésen

"nagyon tartalmas és őszinte" eszmecsere folyt a kapcsolatok perspektíváiról. "Az országaink közötti kölcsönös politikai bizalom egyre mélyül, a közös érdekek megsokszorozódnak, a népek közelednek egymáshoz, és az együttműködés a kereskedelem, a gazdaság, a beruházások, az energetika, a kultúra és a regionális dimenziók terén folyamatosan fejlődik"

- hangoztatta Hszi Csin-ping a kibővített formátumú tárgyalások megnyitóján.

Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója hangsúlyozta, a Hszi által beígért telefonbeszélgetés akár elmaradhat, hiszen a telefonbeszélgetés létrejöttének ténye nem fontos a rendezés szempontjából.

Putyin: a kínai terv alapja lehet a rendezésnek

A Kína által javasolt béketerv alapját képezheti az ukrajnai helyzet megoldásának - jelentette ki Vlagyimir Putyin, miután kedden a Kremlben Hszi Csin-ping kínai elnökkel tárgyalt.

"Úgy véljük, hogy a Kína által előterjesztett béketerv számos rendelkezése összhangban van Oroszország megközelítésével, és alapul szolgálhat a békés rendezéshez, amikor a Nyugat és Kijev készen áll majd erre"

- mondta az orosz vezető, aki igyekezett hozzátenni:

"Azonban egyelőre nem tapasztaltunk ilyen készséget részükről." 

Putyin: Oroszország kénytelen lesz válaszolni a nukleáris összetevőt tartalmazó fegyverek használatára

Oroszország kénytelen lesz reagálni, ha a kollektív Nyugat nukleáris összetevőt tartalmazó fegyvereket vetne be - figyelmeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnök a kínai hivatali partnerével a Kremlben megtartott eszmecseréjét követő sajtónyilatkozatában.

Az orosz elnök arra a hírre reagált, amely szerint Nagy-Britannia szegényített uránt tartalmazó lőszert tervez szállítani Ukrajnának.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a közléssel kapcsolatban a Rosszija 1 televíziónak azt mondta, hogy London világszerte aláássa a stratégiai stabilitást.

Hszi Csin-ping: Kína aktívan közreműködik a tárgyalási folyamat újraindításában

Kína objektív és elfogulatlan álláspontot képvisel az ukrajnai válsággal kapcsolatban, és aktívan közreműködik a megbékélést és a rendezési tárgyalások újrafelvételét célzó erőfeszítésekben

- jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök kedden Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott moszkvai megbeszélései után.

"Kína a múlt hónapban közzétette álláspontját az ukrán válság politikai rendezéséről. Szeretném hangsúlyozni, hogy ezzel a rendezéssel kapcsolatban szilárdan az ENSZ Alapokmányának céljai és elvei szerint járunk el, objektív és pártatlan álláspontot képviselünk, és aktívan közreműködünk a megbékélés és a tárgyalások újraindítása érdekében" - mondta Hszi.

"Álláspontunk a kérdés lényegén és az igazságon alapul. Mi mindig a béke és a párbeszéd hívei vagyunk, szilárdan a történelem helyes oldalán állva"

- hangoztatta.

Orosz-kínai nyilatkozat: elfogadhatatlanok a nemzetközi jog felváltására tett kísérletek

Elfogadhatatlanok azok a kísérletek, amelyek a nemzetközi jog általánosan elismert elveit és normáit "szabályokon alapuló rend" gyakorlatával próbálják felváltani - áll a keddi moszkvai orosz-kínai csúcstalálkozón elfogadott közös nyilatkozatban.

A Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök vezette megbeszélést követően kiadott dokumentumban

a felek elítélték az erőpolitikát, a hidegháborús gondolkodásmódot és a tömbökön alapuló konfrontációt.

A dokumentumban Moszkva üdvözölte Pekingnek az ukrajnai válság politikai és diplomáciai eszközökkel való rendezésében játszott pozitív szerepét, és megerősítette elkötelezettségét az "egy Kína" elve mellett.

Kína titokban az oroszokat és az ukránokat is ellátta drónokkal

Kína az invázió kezdete óta több, mint 12 millió dollár értékben adott el drónokat és alkatrészeket Oroszországnak – derül ki a The New York Times által hivatkozott harmadik féltől származó hivatalos orosz vámadatokból.

The Telegraphra hivatkozva az Index azt írja: a szállítmányok a világ legismertebb dróngyártójától, a DJI kínai technológiai vállalattól és kisebb cégektől érkeztek.

A kvadkopterdrónokat, melyek Moszkva számára kulcsfontosságúvá váltak az ukrajnai harcokban, a DJI gyártja. A kiszivárgott információk szerint a vállalat annak ellenére folytatta a szállítást mind Oroszország, mind Ukrajna irányába, miután a felfüggesztésre tett ígéretet, szemlézte a hírt a 168Óra.hu.  

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban megerősítette, hogy Dmitrij Kuleba külügyminiszter előadásában meghallgatta a Kína által tett javaslatot a háború békés rendezésére. Az ukrán elnök dokumentumot nem kapott, inkább informális párbeszédek zajlanak, amiben „valóban azt mondták, hogy van egy ötletük a békére”.

Zelenszkij azonban emlékeztetett arra, hogy ragaszkodik a saját béketervéhez.

Fotó: EPA/PAVEL BYRKIN / SPUTNIK / KREMLIN POOL MANDATORY CREDIT