2024.04.16., kedd - Csongor
Székesfehérvár: 6o - 8o
Az ország 19 megyéjében

Egy álló hétig ünnepli Kecskemét a 130 éve épült városházát

Tóth Rózsa | 2023. június 01. - 10:15
Egy álló hétig ünnepli Kecskemét a 130 éve épült városházát

130 éve épült a szecessziós stílusú kecskeméti városháza, egyhetes programsorozattal ünneplik a felújítását. Az épületben nemcsak munka folyik, de turisztikai látványosság is. A műemlék híres a harangjátékáról, mely napközben óránként szólal meg. Az eseményen irodalmi, táncművészeti és zenei produkciók, koncertek és könyvbemutatók lesznek, emellett vásári mutatványosokkal és bábjátékokkal is találkozhatunk.

Egyhetes programsorozattal ünneplik a 130 éve épült, szecessziós stílusú kecskeméti városháza felújítását június 4. és 10. között – közölte Bács-Kiskun vármegye székhelyének polgármestere az MTI-vel.

Szemereyné Pataki Klaudia elmondta: az eredeti szépségében felújított kecskeméti városháza önkormányzati funkciója mellett turisztikai látványosság és kulturális helyszín is egyben. A műemléképület híres a harangjátékáról is, amely napközben óránként szólal meg, és Kodály, Erkel, valamint Beethoven műveit, illetve a „Kecskemét is kiállítja” kezdetű népdalt játsza.

A rendezvénysorozat programjai között irodalmi, táncművészeti és zenei produkciók, koncertek, könyvbemutatók mellett vásári mutatványosok, utcaszínházi előadások és bábjátékok is szerepelnek, de a felújított városháza is bejárható. A városháza dísztermében előadások lesznek, többek között a magyar nyelvű oktatás és hitélet kárpátaljai helyzetéről, a székelykeresztúri Petőfi-kultúra kialakulásáról és máig ható erejéről, Kecskemét szecessziós testvérvárosairól: Nagyváradról, Marosvásárhelyről és Szabadkáról – mondta Szemereyné Pataki Klaudia.

A szecesszió június 10-ei világnapjához kapcsolódóan értekezést hallhatnak az érdeklődők a növényi ornamentika szerepéről és megjelenéséről a népművészetben – tette hozzá. A díszudvar zenés irodalmi műsoroknak, koncerteknek ad majd otthont. Kecskemét testvérvárosainak bemutatkozó estje keretében a beregszászi Borzsavári együttes, a sepsiszentgyörgyi Kincskeresők Néptáncegyüttes és a galántai Szaxofon Kvartett közreműködik majd. Egy másik estén Szabó Balázs Bandája lép majd fel, de lesz Resti Kornél és Jazz Because koncert is.

Az épület mellett található országzászlónál Toth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere mond beszédet a nemzeti összetartozás napja alkalmából június 4-én. A városházában kialakított látogatóközpontban kapott helyet a „Kecskemét, hirös város” – várostörténet a középkortól napjainkig című kiállítás. A városháza közelében lévő „romkertben” és az épület főbejáratánál kézműves foglalkozásokra várják az érdeklődőket, ahol stencilezéssel egyedi, szecessziós motívumokkal ellátott vászontáska készíthető és kerámia díszek is festhetők majd.

Az ünnepségsorozat számos programja a közreműködő intézményekben zajlik: a Bozsó Gyűjteményben, a Ciróka Bábszínházban, a Katona József Könyvtárban, a Kecskeméti Katona József Múzeumban, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban, illetve a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központban.

A részletes programokról itt tájékozódhat.

Fotó: Szemereyné Pataki Klaudia Facebook-oldala