2024.04.15., hétfő - Anasztázia, Tas
Székesfehérvár: 16o - 17o
Az ország 19 megyéjében

Magyar Péter szerint annál okosabb a NER, hogy fizikai atrocitás érje

frisshirek.hu | 2024. február 23. - 13:00
Magyar Péter szerint annál okosabb a NER, hogy fizikai atrocitás érje

Szerinte az ellenállása egyfajta „sufnituning".

Interjút adott a Magyar Hangnak Magyar Péter, Varga Judit exférje, aki a kegyelmi botránnyal egy időben kicsekkolt a NER-ből. A Diákhitel Központ volt vezetője a lapnak azt mondta, kicsit faramuci helyzet, hogy két hete még senki nem ismerte, most pedig az ország nagyobbik része tőle várja, hogy a rendszer megbukjon. Magyar a lapnak azt mondta, nem akarja lejáratni a „magát még polgári jobboldalnak aposztrofáló tömböt”, sokkal inkább építeni szeretne, a kiállásának célja a figyelemfelhívás.

Már most számos eljárást indítottak ellenem, jó eséllyel a következő 5–10 évem azzal telik majd, hogy rendőrségre, ügyészségre és bíróságra járok, előbb tanúként, később talán gyanúsítottként. Tudom, amit csináltam, az felségárulás a szemükben. Azért annál okosabbak, hogy ebben a feszült hangulatban fizikai atrocitás érjen. Legalábbis még így gondolom

– mondta Magyar.

Az interjúban Magyar Péter azt is mondta, hogy szerinte:

  • a jelenlegi status quo nemcsak a Fidesz, de Gyurcsány érdeke is, egymást tartják fenn;
  • valós igény van egy középen álló erőre;
  • 50 millió forintot költ a kormány az őt lejárató kampányára;
  • látott olyan belső felmérést, amiben a 70 százalék azt hozta ki, hogy Rogánnak mennie kell;
  • jó ideig nem lesz munkája, mert „nyilván elintézik azt is, hogy a privát szférába se vezessen utam”;
  • tudja, hogy amit csinált, az „felségárulás a szemükben”;
  • ha indítana pártot, az ideológiától mentes lenne;
  • magát nemzeti liberálisnak mondaná, de szerinte ezek a szavak is le vannak járatva;
  • nem gondolt bele igazán, mi várhat rá; most már azt is el tudja képzelni, hogy egy napon nem lesz szabadlábon;
  • saját kiállásáról azt mondta, az egyfajta „sufnituning”, „garázsban összetákolt valami”, de szerinte indultak már így jó dolgok.
  • Arra a kérdésre, hogy ha nem dobja le az „atombombát”, akkor mit tervez, Magyar Péter ezt válaszolta: „Teszem, amit tennem kell.”

Fotó: Facebook